Idegen tollakkal

fogok ékeskedni. Ami néhány kivételtől eltekintve amúgy nemigen szokásom. De ahogyan a múltkor az ásító cicának nem tudtam, most sem bírok ellenállni. 

Ott kezdődött, hogy két hétig tavaszi szünet volt a gyerekeknek. Bőszen állították, hogy házi feladatot nem kaptak, így az iskolatáskákat inkább csak úgy tisztes távolból nézegettük. Dávidnak persze tegnap este azért már felrémlett, hogy mintha mégis lenne valami kis elkészítendő hétfőre. A táskában való matatás közben került a keze ügyébe a suliújság, amit gyorsan át is adott nekem. Nyilván időt akart nyerni, mert gondolom rögtön át is látott rajtam, és tudta, hogy szigorúan ráncolt homlokom mögött éppen a trehány és feledékeny nebulóknak járó szemrehányás áradat készül kitörni. Jól kalkulált, mert leteremtés helyett olvasgatni kezdtem.

A lapot Monsieur André, a végzősök osztályfőnöke vezetésével szerkesztik a gyerekek. Beszámolnak az előző szám megjelenése óta lezajlott iskolai eseményekről. Pár hete egy délelőtt béke nagygyűlést tartottak a város központjában, ahol az összes helyi általános iskola diákja részt vett. Nyilván ez adta az apropót a hatodikososoknak, hogy megfogalmazzák a gondolataikat a békéről. Végigolvastam egyszer. Aztán mégegyszer és mégegyszer. Nagyon tetszettek. Egyszerre voltak játékosak, könnyedek, meglepőek, tömörek és mégis annyira mélységesen mélyek és elgondolkodtatóak. Akkor határoztam el, hogy Veletek is megosztom őket. Tessék.


A béke olyan, 

-mint egy hangszer. Meg kell szólalnia.

-mint a szél. Meg kell mozgatnia a dolgokat.

-mint Einstein. Értelmes.

-mint a levegő. Éltet.

-mint az idő. Soha nem állhat meg.

-mint egy szép könyv. Egy szép történet.

-mint a fény. Bevilágít mindent.

-mint a szerelem és a barátság. Nélkülözhetetlen. 

-mint az Isten. Nagyon fontos.

-mint egy dob. Nagyot kell szólnia.

-mint a víz. Az élet forrása.

-mint az öröm. A szívünkbe kell vésődnie és örökre ott kell maradnia.

-mint egy hatalmas gyermek összejövetel. Magára kell hívnia a mások figyelmét.

-mint egy virág. Szép és növekednie kell.

-mint az arany. Értékes.

-mint egy mosoly. Üzenetet hordoz.

-mint egy gyermek mosolya. Csodálatos és sokfelé megtalálható.

-mint egy veszekedés vége. Amikor mindenki megkönnyebbül.

-mint a nap. Ragyogó.

-mint egy szép játék. Örömteli.


És ahogyan vissza-visszatérve újra és újra morzsolgattam magamban a szavakat, úgy ötlött fel bennem hányféle béke is van. És hogy milyen nagy szükség van rá. Legyen szó népek vagy egyes emberek közötti, vagy egyszerűen valakinek csak saját magával kiküzdött és megharcolt békéjéről. 

Ajándék 2.

Csillától kaptam. Nagyon örültem neki és ezúton is köszönöm szépen! És ha nem tőle érkezett volna, biztosan ő is azok között lenne, akiknek továbbadnám. Blogos ismeretségnek indult a miénk és közben láss csodát kiderült, hogy itt él, nem is messze tőlünk és szerencsésnek mondhatom magam, mert azóta többször is találkozhattam vele. Egy rokonlélekre találtam benne, akit nagyon közel érzek magamhoz és akit nagyon jó a közelemben tudni. Egy csupaszív, nagyszerű ember, aki fáradhatatlanul, szívvel-lélekkel viseli gondját a szeretteinek. És ha bepillantunk hitvesével közösen írt színes és dinamikus blogjába, nekünk olvasóknak is jut ebből a gondoskodásból.

Remélem, hogy senkit nem bántok meg vele, mert azt nem szeretném, de ez alkalommal  úgy döntöttem, hogy olyan blogolóknak adom tovább, akiket személyesen is  ismerek.

Legelébb is két olyasvalakinek, akik már jóval a blogkorszak előtt az életem részesei voltak. A két Ágimnak.  Simon Áginak és Szűcs Áginak. Nekem nem született testvérem. De az élet, ez a mindentudó, legfőbb rendező úgy igazította, hogy mégis legyen. Csak nem a húgaimnak hívom őket, hanem BARÁTNŐKNEK. Így, csupa nagybetűvel. S mivel hárman három országban élünk, a skype mellett a blogolás is segít abban, hogy egymás életének továbbra is a részesei maradhassunk.


Aztán még két olyasvalakinek ajánlom szeretettel, akikkel előbb csak rendszeresen olvastunk oda-vissza, mígnem aztán személyes találkozásokra is sor került. Magdinak, akivel a téli szünetben olyan nagyon jót beszélgettem,  meg hát fogok is még remélem, és aki mindig felpezsdít és megmocorgat az írásaival. Meg Évinek, akinek varázsujjai vannak.  És ez nem túlzás. Csak rá kell nézni a gyöngyfáira, melyekbe szerintem kicsit belefűzi saját magát is. Ettől lesznek olyanok, mint ő: első pillantásra rokonszenvesek, ellenállhatatlanul szeretetreméltóak. Büszke vagyok rá, hogy két kezemunkáját is őrizhetem.