Sietek megmagyarázni a címet, nehogy a végén azt gondold, hogy itt mifelénk még a jó öreg pelyhesszakállú sem tud ellenállni a nemzeti italnak, és fáradságos munkája közepette hol ide, hol oda tér be egy jó pofa sörre, leöblítendő a hosszú út porát.
Szó sincs ilyesmiről. Legalábbis itt és most. Ugyanis az a Mikulás, akiről én készülök szólni, dolgozni jön az ivóba. Minden évben egyszer, a foci egyesület büféjében is tiszteletét teszi hű Krampusza kíséretében.
Ebből is látszik, hogy Belgiumban is kultusza van a Mikulásnak, vagy ahogyan errefelé nevezik: "Saint Nicolas"-nak. Tavaly, amikor először készülődtünk a megünneplésére Waterloo-ban, nem kis meglepetéssel vettem tudomásul, hogy Franciaországgal ellentétben (pedig ott még egy magas rangú drusza is fellelhető), új székhelyünkre is hivatalos december elején a Mikulás!
Már az reménykeltő volt, ahogyan a kedvenc boltomat idejekorán, október végén elárasztották a szentéletű püspök csokoládéba álmodott hasonmásai. Kétlem, hogy tudatosan pakolták volna őket pont szembe a Halloween-es dekorációkkal, de mókás volt látni ezt a "csokimiki" hadosztályt, amint rendíthetetlen komolysággal állta a boszik és a sütőtökök, meg mindenféle egyéb maskarák félelmetes vigyorát.
Én bevallom megörültem annak, hogy ez a kedves ünnep itt is szokásban van, de arra nem voltam felkészülve, hogy a gyerekeimet kisebb sokk éri, amikor az iskolában kiderül, hogy miket kaptak Mikulásra a többiek. A dolog magyarázatot igényelt, na meg egy csöpp nyomozást, mire kiderítettem, hogy itt úgy egyezett meg a két decemberi ajándékhozó (nevezetesen a Mikulás és a Jézuska), hogy testvériesen megosztják a feladatokat és a csomagokat. Nem kell tehát elkámpicsorodni, és fölösleges mindenféle összehasonlítgatás, mert nem arról van szó, hogy a Burgot család Mikulása legatyásodott volna, csak következetesen tartja magát a jól bevált magyar tradíciókhoz.
E rövid kitérő után gyerünk csak vissza az ivóba! Erre az alkalomra a helyszín némiképp átalakul. Nyoma sincs a szokásos bor- akarom mondani sörgőzös harsányságnak, inkább mintha valamiféle szokatlan visszafogottság uralná a terepet. Az ablakokon karácsonyi hangulatot idéző díszek függenek, a levegőben forró csokoládé és sütemény illata terjeng, valahonnan halk zene szól. Az aranylábú fiúk csapatonként egy-egy hosszú asztal mellé telepedve sutyorognak és izgalommal várják a Mikulást. Én a többi szülével együtt a "mindentudó" kívülállók rezignáltságával támasztom a bárpultot és lassan kezdek beleolvadni nagykabátomba.
Ekkor érkezik meg a várva várt Vendég. Illúziót keltő, színpompás ruhában, pásztorbottal a kezében. Tömött zsákja olyan hatalmas, hogy szerecsenarcú Krampuszának is segédkeznie kell a cipelésében. Mielőtt sor kerülne a csomagok kiosztására, a Mikulás közli, hogy ő is szeretne valamit kapni a díszes egybegyűltektől. Nincsenek nagy igényei, beéri néhány hozzászóló nótával. Felcsendülnek a dalok, némelyik teljesen ismerős, csak nem francia szöveggel.
És hát látni, meg persze hallani kellene az edzőket! Ők, akik eddig valóságos "Tyúkapók" módjára tüsténkedtek a gyerekek körül, hogy mindenki megkapja a neki járó csésze kakaót és a sütit, most testületileg fakadnak dalra és énekelnek átszellemülten. Így szüremlik be egy, az átordított meccsek nyomait magán viselő basszus szólam is a fiúk szopránjába.
Szemügyre veszem a különös dalárdát és rájövök, hogy nincsenek is itt már felnőttek, csak gyerekek vannak. Kiskorúak, meg örök gyerekek. Ekkor ébredek rá, hogy kísérőként jöttem és nem számítottam rá, de én is kaptam ajándékot. Ezt az élményt, hogy láthattam őket együtt. Nem tagadtam soha, hogy szentimentális vagyok, így most is meghatódom attól, ahogy ezek a lakli férfiak valószínűleg évtizedeket visszautazva az időben, most gondolatban felidézik a hajdanvolt találkozásokat a Mikulással, hogy utána a fiúkra pillantva, önfeledten éljék meg az elcsépelt és közhelyes mondást, miszerint adni öröm.
Már régen kibújtam a kabátomból és mégis úgy érzem valami melegít. De ezt a meleget nem kályha vagy kandalló szolgáltatja, ez belülről jön. Ezt a tüzet a boldog pillanatok láthatatlan fahasábjai táplálják és ha minden jól megy, kitart Karácsonyig.
