A költő helye

Úgy hallottam valaki azt találta mondani a minap, hogy NEKI mégsem kellene ott ülnie. 

Nagyon nem értek ezzel egyet. Szerintem nem is ülhetne jobb helyen. És nem azért, mert már annyira megszoktam, hogy éppen azokon a lépcsőkön üljön. Hanem azért, mert nekem Ő a LEG, aki képes volt meglátni a láthatatlant és kimondani a mondhatatlant. És egyáltalán nem mellesleg időtlenül időtálló.

Hosszú évek óta kísérnek már a versei, hol elringatnak, hol felráznak, hol a szemeimet nyitogatják, hol pedig a mankóimmá lesznek. Például olyankor, amikor úgy, mint most itt Waterloora, köd ereszkedik rám. Mitagadás, eléggé ködös időket élünk manapság.

Drótszamarak, kanálisok, poffertjes

Nemrégiben először jártunk ott és nagyon megkedveltük. Pedig volt pár pedig. De ezek időközben elvesztek a bagatellség süllyesztőjében, ami mint tudjuk, a feledés előszobája. Mi pedig végleg a szívünkbe zártuk a helyet, ahol egy hosszú hétvégén annyira jól éreztük magunkat. Ezt az őszbe öltözötten is dinamikus és felszabadult lelkületű várost, ahol a csatornák mentén közlekedők között a kétkeréken gurulóknak áll a világ. A várost, amely lenyűgöző múzeumot emelt egy zaklatott és sebzett lelkű zseninek, aki úgy tudott festeni, hogy muszáj gyökeret ereszteni a képei előtt. A várost, amelyben a felejteni nem akaró emlékezet megőrizte a hatmillióból egy Anne házát és mind a mai napig kígyózó sorokban, türelmesen várakoznak előtte a látogatók, hogy szembenézzenek nemcsak a múlt sötét árnyaival, hanem  azok mai reinkarnációival is. A várost, ahol puritán homlokzat rejti a legjobbnak kikiáltott palacsintázót, aminek robusztusan rusztikus asztalánál ülve az ember lánya csodálattal vegyes érdeklődéssel figyeli a szomszédjában "egy tálból cseresznyézőket", akik négyen négy villával, csillogó tekintettel és gyermeki boldogan hajolnak a kétszázforintosoknál alig nagyobb átmérőjű süteményekkel megrakott tányér fölé. Muszáj hát nekünk is megkóstolnunk a poffertjest. Vajasan, porcukorral meghintve és cukorsziruppal lelocsolva. Vannak helyzetek, amikor úgy jó, ha nagyon dolce az a vita. Repetázunk is, de a fényképezőgép valahogy a második adagról is lemarad. Aztán persze van sok minden, amiről meg nem. A parkoló autó tetején hetyke eleganciával időző kócsagról például nem. Pedig az első pillanatban azt hittem róla, hogy nem is igazi. Mert mi a csudát keresne egy ilyen Amszterdam kellős közepén, ráadásul ennyire megátalkodottan rendíthetetlenül? Most visszagondolva már nem is érdekes a miért, elég, hogy ott van, vagyis hogy ott volt és egy eldugott, csöpp kis utcában találkoztunk vele.

Ide még egy praktikus tanács a valamikor Amszterdamba készülőknek: érdemes interneten beszerezni és kinyomtatni a múzeumi belépőket, mert ezzel hosszadalmas sorbanállástól kímélhetjük meg magunkat. Az Anne Frank házba a kicsiny befogadóképessége miatt konkrét időpontra kell jegyeket váltani, de például a Madame Tussaud és a Van Gogh múzeum esetében a váltás évének legutolsó napjáig érvényesek a belépőjegyek.