MESEmlékezős

Csöpörgő esőben ülök az autóba és elindulok Noémiért. A táncórája nemsokára véget ér. A Chaussée de Bruxelles szokásos dugói, a vészvillogós leállók és a vadnyulak módjára átkelő gyalogosok most nem bosszantanak. Hangoskönyvet "olvasok". A Parti Nagy Lajos tollából való történetek Cserhalmi György hangján szólalnak meg.* Ellenállhatatlanok. Nincs mese, mosolyogni, nevetni sőt időnként felnyerítve röhögni kell. "Ott kapál a felesége szépen kezeslábasban. Orcája, karja bekenve napolajjal. Egyszercsak látja ám, hogy jön felé az ördög Csepel kerékpáron." Egyre jobban belekezd az eső, így az ablaktörlő lapát és a vízcseppes szélvédő takarásában egészen elengedem magamat. Aki így is ki tudja venni, hogy bömbölök a nevetéstől és rángatózó vállakkal a kormányra borulok, az megérdemli és nyugodtan sültbolondnak nézhet. Negyedórán belül meg is érkezem. Szinte már sajnálom, hogy tiszteletkörök nélkül, azonnal találok egy parkolóhelyet úgy százméternyire a tánciskolától. Ernyőmbe kapaszkodva ballagok felfelé a téglaszínű épület irányába, viszem tovább az arcomon a mese keltette mosolyt.  Inkább csak nézem, de az esőfüggönyön át nem nagyon látom a szembejövőket. Mindeközben az emlékezetem meglepő élességgel vetít elém valakit.

Sovány kislány volt. Pipaszárlábú, madárcsontú. Fiúsan rövidre nyírt frizut viselt és a tökfőzeléknél talán csak az injekciót meg a szoknyát utálta jobban. De rajongott  a töltetlen savanyú cukrokért, a hatalmasra fújható gömbrágóért, a Győri órás kirakatában csillogó gyűrűkért és a mesékért. Amikor még óvodás  volt, tréfáskedvű édesapja talált ki neki meséket és ezekkel igyekezett elaltatni őt a vasárnapi ebédek után. A parkban kézenfogva sétáló rókáról meg a nyulacskáról, és a mézzel töltött, ragadós csizmával majmot fogó vadászról szólót szerette a legjobban. Nem tudott rájuk unni, kötelező és biztonságot jelentő kellékeivé váltak a vasárnapi ebédutánok rituáléjának. Aztán amikor már megtanult olvasni, új rítus született. Az iskolából hazaérve fogta magát és a leckézés előtt kedvenc meséskönyvei (Illyés Gyula: Hetvenhét magyar népmese, Benedek Elek: A világszép nádszálkisasszony) és egy zacskó cukorka társaságában rendre elkirándult Meseországba. Oda ahol minden olyan furfangosan egyszerűnek, logikusnak, igazságosnak és magától értetődőnek tűnt. Ilyenkor ő, akit tüsi haja és szögletes idomai miatt annyiszor néztek fiúnak, hogy más normális ember már alighanem identitásválságba került volna tőle, nos ő szemrebbenés nélkül odaképzelte magát a legeslegszebb királylányok helyébe és ettől valahogy egy csapásra vagy kettőre a helyükre kerültek a dolgok. De persze olyan is volt, hogy nem. Elvégre a mentsvárak sem mindig százszázalékosak.


Na itt a vége, fuss el véle,  valahogy így esett meg a minap, hogy a mese összehozott  a  kislánnyal, aki egyszer voltam, hol nem voltam. :)

* Parti Nagy Lajos: A pecsenyehattyú és más mesék

Hangoskönyv Cserhalmi György előadásában