PROLÓGUS

Légy üdvözölve kedves látogató!

Lehet, hogy meglepődtél az első bejegyzés címén, de arra gondoltam, hogy vadonatúj naplóm elejére dukál egy előszó. Szükségét éreztem ugyanis annak, hogy mielőtt belevágnék, elmeséljem neked, hogy mi vitt rá a blognyitásra.

Azt már jó ideje tudom, hogy számomra az írás nem pusztán játék a szavakkal, hanem öröm és kiteljesedés. De ez még nem elég ahhoz, hogy az ember lánya csakúgy közzétegye a szüleményeit. Az egy dolog, hogy én élvezettel firkálgatok, de ki a csudát fogja mindez érdekelni? Mit tud mondani másoknak egy teljesen átlagos középkorú nő, aki ráadásul nem építget fényes karriert, hanem csupán a családjának él? Elég érdekes az én szürke kis életem ahhoz, hogy a fonalára fűzzem fel a mondókámat? Nem vagyok benne biztos. Csak azt tudom, hogy idegenföldön, az élet delelőjéhez érve idebent néha diszkréten kopogtatnak, máskor meg egyenesen dörömbölnek a magyar szavak és mindennél jobban vágyom rá, hogy szabadon engedjem őket.

A blog címén agyalva villant fel hirtelen egy többévtizedes emlék. Másodikos gimnazista voltam és osztálytársaimmal kitaláltunk egy akkoriban elég szokatlan dolgot. Feltettünk a termünk falára egy nagy papírt és ráírtuk: irka-firka fal. Ez volt a mi kis saját, különbejáratú Hyde-park corner-ünk: mindenki ráírhatta a gondolatait. Nem emlékszem, hogy felkerült volna rá valami igazán sértő, mégis csíphette némelyek szemét, mert napokon belül leszedették velünk. Azt hiszem attól féltek, hogy a népszerűtlen tanerőket osztjuk ki rajta. Pedig egy kicsit jobban belegondolva, rájöhettek volna, hogy nem volt ez más, mint ideális fórum az igazságérzettel bőven megáldott tinik önkifejezésére.

Nem célom, hogy feltámasszam az irka-firka falat, pusztán a szellemét szeretném megidézni. Téged pedig arra kérlek, hogy szegődj társamul ebben a kalandban. Megosztom veled élményeimet, gondolataimat és hívlak, hogy töprengjünk el együtt az élet dolgain.

Végezetül hadd írjak ide valami személyeset. A sors megajándékozott engem három szívbéli, kincset érő barátnéval. S egyikük volt az, aki szelíd türelemmel figyelte szárnypróbálgatásaimat és pont amikor kellett, finom határozottsággal figyelmeztetett, hogy ideje lenne kirepülni a virtuális fészekből.

Amíg élek hálás leszek neki.