De ezt a bejegyzést most mégsem neki vagy a filmnek szentelem. Már csak azért sem, mert szerintem nem durrant akkorát, mint anno a Házibuli, meg aztán ki tudja felkerül-e valaha is a hazai mozik programjára. Helyette inkább arról szólnék, amit kiprovokált belőlem. Azt, hogy ezt a szerelmetesen konfliktusos viszonyt szemlélve akaratlanul is eltöprengtem azon, hogy milyen a kapcsolatom a lányommal, aki egy 12 éves és 9 hónapos nőci palánta.
Ha hasonlattal kéne éljek, leginkább egy hajóhintával tudnám leírni azt, ami közöttünk van. Csak ez a miénk gyakran kiakad a fenti tartományban, hogy aztán -nehogy már elkényelmesedjünk- néha-néha alá is szálljon. Amikor fent repülünk az maga a csoda. Olyankor egy kicsit már a barátnőm, a cinkosom. Hálás vagyok érte, hogy őszintén megbeszél velem sok mindent. Nyilván meg is tart magának dolgokat, de ez is rendjén van. Nem akarok minden titkáról tudni. De örülök neki, ha érdemesnek tart rá és beavat, hogy például kinek tetszik az osztályban. Talán egyszer majd azt is megtudom, hogy neki ki tetszik. Csodálom a nyitottságáért, a talpraesettségéért. Elvarázsol és büszkeséggel tölt el a bontakozó nőiessége. A könnyedség ahogyan ruhát választ magának és amivel viseli. Nem gondolkodtam még el rajta, de lehet, hogy az ő szárbaszökkenését is látva élem meg könnyebben a saját hervadásomat?
A hajóhintánk mélyrepülésekor meg egyenesen összezuhanok. Ilyenkor úgy érzem, hogy egy idegennel van dolgom, aki megrémít azzal, ahogyan páncélt növeszt, amiről aztán lepattan minden észérv. Ő meg gondolom nem lát mást, csak egy sárkányt, aki külsőre ugyan az anyjára hajaz, ám meggyőzhetetlenül és igencsak emelt hangon hajtja a magáét. Pláne, ha még azt is tudnád, hogy milyen "komoly" dolgokon borul ki a bili! Legutóbb például attól paprikásodott föl a hangulat, hogy vajon zuhogó esőben és alig öt fokban az all stars vászoncipő-e a legmegfelelőbb viselet. Én próbára tettem a hangszálaimat, ő pedig az immunrendszerét, mert nem lehetett eltántorítani az ötletétől. Amikor érte mentem a suliba, már dideregve várt a kerítésnél és csak ennyit mondott: igazad volt, mama. Nem éreztem elégtételt, sőt! Nagyon vigyáztam, hogy ott helyben el ne bőgjem magamat, mert annyira megsajnáltam és nem láttam benne mást, csak a kismadaramat, aki a szárnyait szeretné néha kipróbálni. Döntést hozni és akár meginni a levét, ha úgy adódik. Persze egy édesanya meg inkább szeretné megspórolni a gyerekének a "léivást". Lehetetlen vállalkozás?
Még sokat kell tanulnom. Meg kell tanulnom néha már elengedni a kezét. Nem pedig mindig kényszeresen ott topogni a nyomában, mint amikor még járni tanult és képes volt egy hajszálnyira tőlem úgy elvágódni, mint a liszteszsák. Azok a kiadós puklik a homlokán már régen begyógyultak, és egy náthától sem dől össze a világ. Félre ne érts, nem akarom magára hagyni ennyi idősen a kis-nagylányság határmezsgyéjén. Csak egy kicsit a háttérbe húzódni, onnan szemlélni és nem rögtön mindenbe beleszólni, még ha az olykor-olykor rettenetesen nehéz is. Olyan jó lenne, ha ezt sikerülne úgy tenni, hogy egy pillanatig se legyen kétsége afelől, hogy mindig mindenben számíthat rám, hogy történhet bármi, az én vállam mindig ott lesz, hogy ráhajthassa a fejét. Éppen mint a moziban.
Mondhatnám könnyedén, Csilla, hogy fogalmam sincs hogyan kell lányt neveleni, lévén két fiam, de miért van akkor mégis, hogy minden mondatodban magunkra ismerek, kivéve talán azt a parányi különbséget, hogy a ruhák fiúsak. Az egyik percben úgy érzem, hogy olyan közel tudok kerülni hozzá, mint senki más a világon, a másik percben pedig csak úgy bámulok rá, mintha egy földöntúli lény lenne. Milyen kár, hogy többnyire elfelejtjük, milyen volt 12 évesnek lenni! És milyen jó ismét átélni ezt a kort velük! Meg voltam győződve, hogy a lányokkal még könnyebb ebben a korban, de úgy látszik, ebben is tévedtem. A ruhacseréket viszont biztosan hiányolni fogom...
VálaszTörlésAttól tartok sárkány és túlféltős lányos anya lennék. Biztos vagyok benne, hogy nem könnyű megtalálni az egyensúlyt. A fiúkkal valahogy könnyebb "modernnek" lenni. Valószínűleg nem véletlen, hogy nincs lányom...
VálaszTörlésA ruhacsere, Ági? Apjuk morog néha, én meg magamban somolygok. (Végül is ő "tehet róla" , hogy fiúk lettek.)
Ági, én is azon kapom magamat sokszor, hogy megpróbálom felidézni milyen tini voltam. Hátha nagyobb empátiával fordulnék utána Noémihoz. Az eredmény meglepő: hihetelenül együtt tudok érezni anyukámmal, akit sokat bosszantottam a pengeéles nyelvemmel és a kritikus beszólásaimmal...
VálaszTörlésMagdi, bevallom Dávid mellett sem vagyok kevésbé sárkány. Talán annyi előnye lesz a másodikságából, hogy a nővérén megedződöm. Remélem.
Szoval egy kis Csaj,es egy Fiu.Szep parositas,En is igy szeretnem.Egyelore csak egy pici Fiam van,es most nem is hianyzik mas a rohano Eletembol,de biztos hogy szep lehet ket gyereket felnevelni.Persze vannak nehezsegek,meg a kamaszkor,de az a fontos,hogy szeretetben nojjenek fel,meglatod hogy ez megterul.Azert egy picit mar a te mondataidbol magunkra is ismerek,kisfiam meg csak 1 eves 4 honapos,de mar a ruhait O valassza ki,vannak olyan darabok,amiket sehogy sem tudok rahamozni,Fiu letire ezen En is elcsodalkoztam,de aztan rajottem,hogy igy akar onallo lenni.Hat reggel hagyom is,hogy valasszon miben akarja,hogy aznap feloltoztessem.Persze azert megnezzem,hogy talaljon.Puszi nektek,ismet jo a tortenet.
VálaszTörlésCsodálatosan írsz. Jó olvasni. Három gyerekem van, és egyik közülük kislány, mégcsak 2 és fél éves. Milyen más lesz ez a korszak, a kapcsolat.
VálaszTörlésKedves Gabi, Bonca!
VálaszTörlésElég megkésve reagálok a megjegyzésetekre, mert elfelejtettem beállítani, hogy üzenet is jönnön, ha hozzászólás érkezik. E pillanatban orvosoltam a hibát.
Nagyon köszönöm, hogy írtatok és külön öröm, hogy azok is találnak valamit az írásaimban, akik kisebb csemetéket terelgetnek, nevelgetnek, szeretgetnek. Boldogságos mamaságot Nektek!