Kettesben indulunk el. Megszokott mozdulatokkal öltjük magunkra a télikabátot. Odakinn csalogatóan süt a nap, de még hideg szél fújdogál. A ház előtti csupasz fákon az ágak olyasformán lengedeznek felénk, mintha gáláns férfiismerősök lennének, akik udvariasan "jó napot" szeretnének biccenteni. Üdv nektek is, Fácán sori fák! Amikor az emeletes házakat elhagyjuk és kifordulunk balra az utcára, mint mindig, most is belémkarol. Finoman lágy az érintése, nem csimpaszkodik rám, nem húz el. Talán pont ettől érzem úgy, hogy nem én vagyok a támasz, hanem fordítva. Szálfaegyenes a tartása, hát én is kihúzom magamat. Egy ritmusra, egyszerre lépünk. Katonás-vidáman. Garantált az esti rétes. Közben beszélgetünk. Csupa édes és roppantul fontos semmiségről. Olyasmikről, amikről csak egy édesanya tud beszélgetni az egy szem lányával, ha kettesben sétálgatnak.
Két sarokkal arrébb észreveszem, hogy nehezebben szedi a levegőt. Lassítok a tempón. Meg is állunk. A kerítésen túl, az ébredező kert mélyén krókuszok nyiladoznak kis csoportokban. Sárgák, fehérek és liláskékek. Ők a kedvenc tavaszi virágai. Sosem mondta el, én meg elfelejtettem megkérdezni tőle, hogy miért. Kár. Most már az én kedvenceim is. Miatta, meg másért is. Talán, mert olyan egyszerűen bájosak. Nem harsányak, csak szelíden szépek. Az elsők között bújnak elő a szinte még fagyos földből és mutatnak huncútul fityiszt a távozóban lévő télnek.
Percekig, önfeledten gyönyörködik bennük. Én meg lopva lesem az arcát, mintha magamba akarnám szívni, lefényképezni és elraktározni mindörökre. Ezt a derűs nyugalmat, ezt a mélyülő barázdákat, a karikás és fáradt szemeket meghazudtoló harmóniát, ezt a tekintet mélyén soha ki nem hunyó, élénk és érdeklődő csillogást. Felkerekedünk és innentől kezdve szemérmetlenül tekintgetünk be minden olyan kertbe, ahol ezt a kerítés és a házőrző megengedi. Mi ketten, a krókuszkeresők.
Hat éve már csak képzeletben sétálgatok vele.
Nagyon szép! A nagymamám jutott eszembe, köszönöm!
VálaszTörlésSzép.
VálaszTörlésBarátném, úgy tűnik, hogy hiába a hat év, nem múlt el egyetlen mozdulata sem, egyetlen rezdülése sem belőled, mert olyan mesterein sikerült megőrizned a legszebb pillanatokat vele, a legértékesebb szavait, a jelenlétét, a ragaszkodását és odaadását irántad, hogy azt már hatvan évnek sem sikerül elhalványítani benned. És ez az egyetlen gyógyír a hiányára. Hogy nem felejted. Valóban szép lett a gondolatbani sétád leírása. Szép, mint az első tavaszi krókuszok.
VálaszTörlésOlyan megható volt ezt olvasni, Csilla! Tovább él ő a krókuszokban, meg mindenben, amiről eszedbe jut. Nekem figyelmeztetés is az írásod, hogy lehetőleg ne hagyjak ki egyetlen alkalmat sem a közös "krókusznézésre", amíg megtehetem. Puszillak.
VálaszTörlésTényleg nagyon szépet írtál Csilla!
VálaszTörlésÉn még abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy együtt gazoljuk ki kicsi virágoskertemet, hogy a krókuszok jól érezzék magukat. És még szeretném ha ez nagyon, nagyon sok tavszon így lenne.
Én is köszönöm, mindannyiótoknak! Hogy elolvastátok, átéreztétek és ideírtátok a gondolataitokat.
VálaszTörlésÁgi, külön is puszillak érte, hogy így öntötted szavakba az érzést, ami ezt a bejegyzést megíratta velem. Azt, hogy mekkora vigasztalást jelentenek nekem ezek a megmagyarázhatatlan élességgel feltörő emlékek.
Magdi, tegnap láttam itt egy kertben idén először krókuszokat, és az első gondolatom az volt, hogy "Istenem, bárcsak ő is láthatná!". A második pedig az, amit Te írtál.
Évi, kívánok Nektek még nagyon sok közös élményt!