Hazavittek

Pontosabban hazavitt. Hogy kicsoda? Hát Tóth Krisztina. Már a könyve címében felajánlotta: Hazaviszlek, jó? És ehhez tartotta is magát.

Nagyon rá lehetett hangolódni a mondandójára. Ismerősek voltak a helyek, a helyzetek, az érzések, így tényleg otthon éreztem magam a novellákkal és tárcákkal teli könyvében, ami egyszerre volt szórakoztató és érzékeny, olykor abszurd, olykor kesernyés, olykor kacagtatóan ironikus. Szeletkék a mai magyar valóságból, de persze és hálistennek mindennemű politikai felhang nélkül.

Ez volt az első kötet, amit olvastam tőle, és nagyon megszerettem a stílusát. Leginkább valami finom fűszerhez tudnám hasonlítani, amely nem mar bele az ízlelőkédbe, de a nyelved hegyén sokáig ott marad a kellemesen bizsergetős utóíze.


A végén kedvcsinálónak álljon itt két kedvenc, aprócska részletem:


"Aztán augusztusban a kozmetikusnő kapott egy fényképet, Horvátországban készült.
A vakító kék ég és a tenger találkozásánál egy kövérkés vörös hajú nő áll fürdőruhában a parton és hunyorog a gépbe. A kép másik példányát, mert kettőt csináltattak az egész sorozatból,  a férfi kirajzszögezte a műhelyben a munkapad fölé. Alul, ahol a homok csíkja fut, odaírta golyóstollal: Szirénke."


"Minden megtörténik, a legvalószínűtlenebb dolog is megtörténik. Minél valószínűtlenebb, annál inkább, de még ez se szabály. Egyszerűen megtörténik, ne kérdezd, miért. Ha van sapkád, ha nincs."