Kislánykoromban nagyon szerettem korcsolyázni. Alig vártam az igazi zimankókat, amikor végre fellocsolták a szomszédos iskola udvarát. Szerettem azokat a hosszú és hamar lámpafénybe burkolózó estéket. Szerettem gyorsan, féktelenül siklani és közben megfeledkezni minden másról. Annyira jó volt egy kis időre kibújni a jó tanuló unalmasan rámsimuló jelmezéből és csak hagyni, hogy a fagyos szél a sálamba kapaszkodjon és cvikipuszijaival pirosra csipkedjen. Szerettem magam körül a sapkák alól kikandikáló ismerős arcokat, az állandó zsongást, a jég sikkanását a korcsolyám éle alatt. Szerettem, hogy közben mindig szólt a zene és hogy az a zene szólt. Szerettem hogy a farmerom, hála a két vastag harisnyának, legalább ilyenkor a combomra feszült. Szerettem, miközben persze ahogyan illett, felháborodottan kértem ki magamnak, ha valamelyik fiú levadászta az usánkámat vagy derékon kapott és úgy tolt maga előtt. És ott volt a megfáradtak és elgémberedettek örök mentsvára, a melegedő, az elmaradhatatlan pirospaprikás zsíros deszkával és a mindig valószínűtlenül savanya, ámde forró citromos teával!
Régen volt. Elmúlt. Így van ez rendjén, nincs is ezzel semmi baj. A telet egy ideje már ablakon innenről élvezem jobban. Koripályán pedig azt sem tudom mikor jártam utoljára. Mindenesetre egy jelenetre máig élesen emlékszem. Nem volt sok híja, hogy egy hosszú, bukdácsolásnak álcázott lépéskombináció után ne hasaljak nagyot a saját kiköpött tüdőmön, s mindeközben csupán egyetlen cél lebegett lelki szemeim előtt: úgy-ahogy lépést tartani a gyerekeimmel. Hitves akár egy a szokottnál vidorabb grál lovag termett mellettem e nehéz pillanatokban, amikor úgy hullott le rólam a komoly és megfontolt családanya néha egészen bosszantóan rámsimuló jelmeze, mint - kedves költőmet idézve - "ruha másról a boldog szerelemben".
Szép, aranyos írás. Köszi. :)
VálaszTörlésMint legutóbb a hópelyheket, Csilla, a korcsolyázást is az írásodon keresztül élvezem inkább. Köszönet. És hogy halad a lábadozásod?
VálaszTörlésCsillám, mondtam már, hogy egészen oda vagyok a humorérzékedért? Na jó, ez költői kérdés volt, tudom, hogy mondtam már, de nem lehet eleget mondani! A korizásnak vége, a hidegvárásnak vége, és egyre inkább az emlékeinkből élünk. Azt mondod, jól van az így. Hát legyen. Legyen elég, át kell adni a zimankót a fiatalságnak. Igen, a télről én is hajlandó vagyok könnyen lemondani, a nyárról még egyelőre nem...Nagyon vidám szösszenet volt, köszönöm! Puszillak!
VálaszTörlésKöszönöm Mindhármótoknak!
VálaszTörlésMagdi, a héten elkezdtem újra vezetni, és végre kimozdulni. Ha járok, még bicegek, de már megy mankó nélkül, szóval ha lassacskán is, de haladok.
Ági, a nyárról a világ minden kincséért sem, hiszen a következőn ráadásnak Veletek is találkozunk! Puszi!
Nagyon szeretem a humorodat Csilla!
VálaszTörlésGyerekkoromban én is pont így szerettem a telet, és most felnőttként (még ha csak kis hó esik is) inkább ki sem mozdulok itthonról, ha tehetem.
Pedig szép emlékeim vannak nekem is: egyszer még unokahúgom korcsolyáját is felhúzhattam a lábamra, szüleim telkének közelében lévő befagyott horgásztavon. Bár tilos volt minden efféle mozdulat (ma már értem, hogy miért), kétoldali segítséggel csúszkálhattam egy kicsit. Tényleg nagy élmény volt, a mai napig örülök, hogy anyu akkor megengedte.
De a hosszú szánkózásokat sem fogom sosem elfelejteni! Sajnálom is, hogy ma már miattam maradnak el a családi téli sportok, de szerencsére igen megértőek a fiaim :-)
Puszi
Köszönöm, Évi, hogy jöttél és örülök, hogy kedvet kaptál egy kis nosztalgiázáshoz is. Bevallom ezt is el szerettem volna érni ezzel az írással, előcsalogatni kiből-kiből a koris emlékeit. Puszillak!
VálaszTörlés