lapozok. Képeslapozok. Úgy a második tucat táján már inkább rémeslapozok. A bevásárlólisták firkantásához szokott, a billentyűk kopogtatásán edződött ujjaim és a betűk éppen a csatabárd kihantolására készülnek, de folytatom. Az idő múlni tetszik, de nem mérem. Az emailek, sms-ek és az arckönyv századában egyáltalán van ennek az egésznek még értelme? Nem költői kérdésnek szántam, szerintem van. Ezért csinálom. Divat manapság, hála a technikának, gyorsan letudni dolgokat. Én sem vagyok ez alól kivétel, hiszen sikerült jól előretolakodnom, amikor a türelmetlenséget osztották, de a karácsonyi képeslapokkal másként vagyok. Ünnep előtt nekem ez már mániám, hozzátartozik a várakozás szertartásaihoz. Szeretem. Szeretem őket. Küldeni is, kapni is. Szeretem, hogy kézbefoghatóak, hogy ha néha agycsikarás és ujjgörcsök árán is, de beléjük költözhetek a mondataimmal, a girbe-gurba írásommal. Néhány éve még másképpen is, mert akkor saját készítésűeket is küldtünk, ma már nem. Ellustultam, segédkék megnőttek, elunták. Tudom gyerekes a gondolat, de szeretem elképzelni, ahogyan egy kicsit odaülünk velük kandalló- vagy ablakpárkányokra, polcokra, asztalokra, komódok tetejére, azok ünnepére, akikkel nem tudunk személyesen találkozni. Idén több helyre is a szokottnál, mert lábatlankodásom okán, megszakítva eddigi hagyományainkat, most nem utazunk haza a téli szünetben. Ez lesz tehát az első. Az első belgiumi karácsonyunk. Más lesz. Hogy rosszabb, azt nem hiszem, de más. Nagyon. Félek is tőle, meg nem is.
2010. december 14., kedd
Lapozok,
lapozok. Képeslapozok. Úgy a második tucat táján már inkább rémeslapozok. A bevásárlólisták firkantásához szokott, a billentyűk kopogtatásán edződött ujjaim és a betűk éppen a csatabárd kihantolására készülnek, de folytatom. Az idő múlni tetszik, de nem mérem. Az emailek, sms-ek és az arckönyv századában egyáltalán van ennek az egésznek még értelme? Nem költői kérdésnek szántam, szerintem van. Ezért csinálom. Divat manapság, hála a technikának, gyorsan letudni dolgokat. Én sem vagyok ez alól kivétel, hiszen sikerült jól előretolakodnom, amikor a türelmetlenséget osztották, de a karácsonyi képeslapokkal másként vagyok. Ünnep előtt nekem ez már mániám, hozzátartozik a várakozás szertartásaihoz. Szeretem. Szeretem őket. Küldeni is, kapni is. Szeretem, hogy kézbefoghatóak, hogy ha néha agycsikarás és ujjgörcsök árán is, de beléjük költözhetek a mondataimmal, a girbe-gurba írásommal. Néhány éve még másképpen is, mert akkor saját készítésűeket is küldtünk, ma már nem. Ellustultam, segédkék megnőttek, elunták. Tudom gyerekes a gondolat, de szeretem elképzelni, ahogyan egy kicsit odaülünk velük kandalló- vagy ablakpárkányokra, polcokra, asztalokra, komódok tetejére, azok ünnepére, akikkel nem tudunk személyesen találkozni. Idén több helyre is a szokottnál, mert lábatlankodásom okán, megszakítva eddigi hagyományainkat, most nem utazunk haza a téli szünetben. Ez lesz tehát az első. Az első belgiumi karácsonyunk. Más lesz. Hogy rosszabb, azt nem hiszem, de más. Nagyon. Félek is tőle, meg nem is.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
De rendes vagy, Csilla! Én lustaságból már évek óta leszoktam a képeslapokról. Nem is a megírással van gondom, mert a kézírástól a modern technika sem vette el a kedvem, hanem a vele járó többi macera. De most, hogy így kedvet csináltál...
VálaszTörlésKöszi, Magdi, aranyos vagy! Azért remélem nem sikerültem nagyon propagandisztikusra, hiszen a lényeg úgyis csak az, hogy így vagy úgy, postagalambokkal, vagy elektronikusan, de röpködjenek azok a jókívánságok! :o)
VálaszTörlésCsillám, most még inkább örülök, hogy idén valamilyen csoda folytán időben sikerült feladnom azt az egyszerű kis lapot! Én is szeretem őket kapni, és nekem is nehéz rávenni magam, hogy megírjam őket, de aztán mikor belelendülök, akkor legalább néhány percig ott vagyok gondolatban annál, akinek írom, és jó tudni, hogy az is velem lesz gondolatban, aki majd megkapja. Na és ezt bontogatni kell, ki lehet rakni az asztalra és olvasgatni a fa alatt, ahogy írtad! Ha már nem lehet megölelni élőben, legalábbis karácsony körül nem. Nagyon szép lesz a belgiumi karácsonyotok, ebben biztos vagyok. Tudod, miért? Mert Te varázsolod azt is, mint otthon! Puszillak!!
VálaszTörlésNem vagyok büszke magamra, de már évek óta én sem küldök "igazi" képeslapot, szinte sosem. És sokszor már azon is meglepődöm, ha kapunk egyet. Pedig szüleim is minden évben szépen megírják és elküldik a családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek a képeslapokat. Követhetném a példájukat, legalább évente egyszer :-)
VálaszTörlésÁgi, tegnap érkezett meg a Tiétek és az idén ő lett az első karácsonyi lapunk. Köszönjük szépen! Odaültettem rögtön a tálalószekrényre, aminek a szomszédságában azelőtt annyiszor szorongattuk a teásbögréink fülét önfeledt beszélgetésekbe merülve. Külön köszönöm a kedves biztatásodat ahhoz a másik elsőhöz! Puszillak!
VálaszTörlésÉvi, biztos vagyok benne, hogy nagyon nagy örömet okozol a szeretteidnek szóló jókívánságaiddal a nem papíros képeslapon is. Hogy aztán a gyöngyfákba "csomagolt" jókívánságokról már ne is szóljunk. :o) Puszi!