Duruzsolt

Biztosan Veled is előfordul olykor-olykor, hogy függetlenül attól, hogy éppen mit csinálsz, egyszercsak elkezd benned énekelni, duruzsolni egy dallam vagy egy mondat. Szinte észrevétlenül surran beléd és fokozatosan kerít a hatalmába, de úgy, hogy szabadulni sem tudsz tőle. A legbosszantóbb pedig az, hogy tisztában vagy vele, hogy nem a sajátod (sajnos), de fogalmad sincs róla, hogy honnan ismerős és nem is tudod folytatni. Ma reggel miután Dávidot kivittem a focipályára, mert labdakergető táborba jár a héten, útban visszafelé egy óvatlan pillanatban, ez a sor szólalt meg bennem:" egyszervoltszépazanyámtánca". Eljött velem bevásárolni és a sorba is beállt mellém a pénztárnál. Elég sokan voltak előttem, ezért mire odakerültem már csak egy gigantikus kérdőjelként visszhangzott odabent. Alig vártam, hogy végre hazaérjek és bekapcsolhassam a számítógépet. A szatyrokat lecsapva leültem a masina elé és hálás voltam érte, hogy egy egész világháló lesz a segítségemre abban, hogy kipecázhassam, amit keresek. És kifogtam, mint egyszeri halász a mesében, aranyhal gyanánt, Sinka István gyönyörűséges versét! Mire az utolsó sorhoz értem, már nem bírtam a könnyeimmel. De ezek jóízű könnyek voltak. Abból a fajtából valók, amiknek nyomában elégedettség és derű jár. Ilyen lett tőle az egész napom és közben végig az volt az érzésem, hogy nem véletlenül talált meg, hanem küldte valaki. Akárki is az, köszönöm neki és csak azt szégyellem, hogy nem jutott eszembe rögtön, hogy kié és az sem, hogy gimnazista koromból ismerem. Akkor mondta el egyik osztálytársnőm, egy hosszú, ébenfekete hajú, sudár, szép leányka csengő hangon, lebilincselően.

Sinka István: Anyám balladát táncol

Egyszer volt szép az anyám tánca,

mikor kendőjét gyepre hányta,
a Korhány vizénél, Pusztapándon,
s bokázó lába pásztortűznél,
öles apám örömére
szállt, mint illat a virágon.
De gyönyörű lábán víg figurát
eredő táncába ő se vitt,
csak mutatta ringó mozdúlattal
halálba járó őseit.
Mert ugyanaz sírt fel a flótán,
hogy meghaltak azok ima nélkül,
nagy szakállal, akasztófán.

S hajnaltájon, lengő szélben,
hogy fény nyíllott két nyárszemében,
elébe raktak tíz szál gyertyát,
hat másikat meg karikába. –
Közöttük anyám ott sugárzott,
s kis csizmája lángot vert át.
Az ősi ritmust pásztorok fütyölték...
Kettő-kettő felállott szélrül,
jelezve, hogy a csúfolt ős
szép feje most halálba révül.
S a holtak szemét, ahogy lezárták:
ezt a sirató, örök búcsút
a nyárfák alatt már öten járták.

Akkor meg, mikor sírt nyitnak,

közéjük lendült hatodiknak

apám is, kinek lépteit
úgy mérte az öt táncoló,
mint ki utolsó fordulattal
az egész műbe értelmet vitt...
Mikor a gyertyák porig égtek,
még anyám eljárta a végét:
egy szál virág körül koszorút táncolt...
A juhászok meg már csak nézték,
hogy az égen hold ballag át
s csudálja nagy, fehér szemmel
anyám lábán a balladát.

(1939)

Ezen a portálon bukkantam rá az Interneten.