A kisfiú nyolc hónapos volt, amikor a Mackó megérkezett. Külföldön élő nagyszülők küldték Karácsonyra és egy szépen becsomagolt papírdoboz rejtegette egészen a Szentestéig. Akkor aztán a kisfiú négykézláb az óriásként föléje magasodó, egyébként inkább közepes méretű, finoman illatozó fenyőfa alá mászott, és párnás kis kezeivel hozzálátott kibontogatni. A ragasztószalaggal nem túlzottan rokonszenvező nagyiknak és a segítőkész egyben rettenetesen kíváncsi nővérkének hála, a csomag viszonylag könnyen adta meg magát és néhány perc múltán rejtekhelyéről végre előbújhatott a Mackó. Huncútul csillogó gombszemeit nyomban szabadítója szürkészöld tekintetébe mélyesztette és elővette a lehető legbájosabb mosolyát. Ki is húzta magát, hogy még fessebbnek tessen a vérvörös és pihe-puha plüss kezeslábasában, amihez a nyakánál hófehér gallér csatlakozott, imígyen kölcsönözve hetyke eleganciát medvésen bumfordi egyéniségének. Pár pillanatig csak csendben nézegették, mustrálták egymást. Aztán a kisfiú felkacagott és teljes erőből a szívéhez szorította vadonatúj cimboráját. A Mackó alig kapott levegőt az öleléstől, de mégis boldogan könnyebbült meg ettől a fogadtatástól. A mellkasán érezte a kisfiú izgatott szívdobogását és már tudta, hogy a lehető legjobb helyre került.
Az első, sorsdöntő találkozás óta majd tíz esztendő telt el. Eközben kézközben a fényesen puha, piros öltözet először csak megereszkedett, aztán annyira megkopott, hogy pár éve egy kedves barát aranykezű anyukája új ruhát varrt ahogyan Ő nevezi, Mackó Úr számára. A hamvas, bézs bunda sem a régi már, itt-ott bizony likacsosodik. A gallér pedig semmilyen csodaszerrel sem varázsolható többé hófehérré. És mivel a kisfiú immunrendszere már nem veszi ezt zokon, a mamája egy ideje a korábbinál ritkábban és a legkímélőbb kímélő programon mossa ki a Mackót, csak hogy még egyben szedhesse ki a dobból. Az egykori elválaszthatatlan pajtás is régen kitipegett már a babakorból. A hajdani kis kalácsképű alaposan megnyurgult és ugyan még egy fejjel alacsonyabb az anyukájánál, de egy számmal már nagyobb cipőt hord nála. Szabad idejében nem nagyon szöszmötöl plüssjátékokkal helyette inkább a labdát kergeti harcos középpályásként vagy drótszamarának nyergében netán kedvenc videójátékával múlatja az időt. Két dolog azonban mitsem változott. Az a huncútul csillogó, meleg és biztonságot nyújtó barna tekintet meg a sokszor még most is a régi ragaszkodással belé-belécsimpaszkodó szürkészöld szempár. Ilyenkor a kisfiú mamája évődve megkérdezi: "Ugye azért az esküvődre nem Őt viszed magaddal tanúként?" A kisfiú elmosolyodik, de azt nem láthatja, ahogyan a mamáján a feje búbjától a csigolyái ívén át a talpáig szánkázik végig egy lelki villámcsapás keltette kellemes bizsergés. Mert az éjjeli szekrényében bizony ő is őriz Valakit. Valakit, akire hajdanán rábízta gyermekéveinek valamennyi titkát. Valakit, akinek hiányzik az egyik szeme és piszkosfehér zoknit hord a bal lábán, mert a talpából folyik a szalma, és a lötyögő jobb füle melletti vörös folt egy keserűen megsiratott óvodai festőbaleset néma tanúja.
Egy Mackót.
Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy személyesen is ismerem A Mackót. A mi házunkban is aludt olykor-olykor, de látogatóba sűrűn jött a gazdájával, aki nagyon jó barátunk. Mindig a fiaim egyik olvasmányélménye jutott róla az eszembe: Margery Williams, The Velveteen Rabbit. Ő egy bársonybundás nyúl volt, aki átlépett abba a különleges állapotba, hogy tulajdonképpen "élőnek" kezdett számítani, mert olyan meleg barátság szövődött közte és tulajdonosan között. Nem akármelyik plüss figura esik át ezen a csodálatos átváltozáson. A könyv nagyon jó, talán magyarra is lefordították. Viszont az írásod, Csilla, méginkább emlékeztetett erre a történetre. Az ember magára öltheti ezeken a hűvösödő őszi délutánokon, hogy felmelegítse. És egy kicsit jobban is hiányoztok ma. Puszillak Benneteket!
VálaszTörlésÁgi, köszönöm! És tudod, mi attól vagyunk szerencsés helyzetben, hogy olyan barátaink vannak, akik elfogadták és megértették a Mackó kitüntetett szerepét és Dávid ragaszkodását. Még most is a fülemben cseng a búcsúzásokkor oly sokszor feltett kérdés: " Megvan a Mackó ?" Jelentem, megvan, és ha egyszer majd utazunk, hát ő is utazik...
VálaszTörlésNalunk egy hosszu pokroc az ugynevezett"kedvenc",ugyanis,ez a pokroc Bebi kora ota alatta volt.Most elmult masfel eves es a pokroc husegessen reszt vesz az ebednel,az alvasnal,a kirandulasoknal,csak epp mosasra ne keruljon szegeny,mert a 40 perces mosogep programjat vegig orizzuk a furdoszobaba,es alig tudom meggyozni Danielt,hogy azt meg szaradni is ki kell teriteni.Ez a napounk el van rontva,mert pokroc nelkul alig akar elaludni.Ugyhogy ilyen esetbe jobb a Macko,persze azt is meg kell mosni,de megsem huzza maga utan a gyerek a foldon,mint a 2 meteres pokrocot.
VálaszTörlésGaby, a hozzászólásoddal eszembe juttattad egyik gyerekkori barátnőmet, akivel ugyanabban az emeletes házban laktunk a kamaszkorunk végéig, így rengetegszer volt alkalmam látni, ahogyan az ujjai között morzsolgatott, vagy az arcához érintett egy számomra teljesen felismerhetetlen rongydarabot, amely a babakori takarójából maradt meg. "Tente" volt a neve, és szerintem most is megvan belőle egy csipetnyi.
VálaszTörlésMost, hogy olvastam írásodat Csilla, el is szégyelltem magam. Bevallom nekem is van egy mackó szerű kutyám (Fifi), a mai napig ott ül az ágyamon, és már évek óta türelmesen várja, hogy megvarrogassam.
VálaszTörlésDe a fiúknak is van kedvencük, a kicsinek több is. Van egy tentéje (tényleg így hívjuk mi is, és régebben tényleg nehéz volt kimosni), egy szarvasa és egy mackója. Ezek nélkül nem alszik, legalábbis itthon. Mert elvinni máshová, már ciki. A ciki miatt mondott le évekkel ezelőtt nagyfiam is rongyiról és pinguról.
De szerintem egy idő után minden előkerül újra, talán együtt ülnek majd valahol Fifivel.
Nagyon kedves kis történet,Csilla, meg a főszereplő is nagyon bájos.
VálaszTörlésBár nálunk nem volt egyiknek sem ilyen kitüntetett alvótársa, plüssállat-gyűjtemény azért volt. Épp a héten adtam oda egy zsákkal az egyik tanítványomnak. (Jövő héttől már a lánya óvodás csoportjának kedvencei lesznek.) De a legaranyosabb mackót az utolsó pillanatban mégis kicsentem a zsákból. :)
Nekem mind a négy gyereknek van kedvence. A legnagyobb 21, de Pandi ott ül az ágyán. A második most is együtt alszik macijával, a barátjának komolyan mutatta be, és vegye tudomásul, hogy vele alszik, ő Mumma (egy diavetítős mese után kapta a nevét). A nagyobbik fiam még mindig Cicuval alszik, bár már 13 mult. Néha elteszi maga mellől, de éjszaka ha bemegyek hozzájuk, mindig ott simul mellette. Ő azt mondja, hogy elteszi a kisfiának, addig meg ő vigyáz rá. A kicsi még csak 9 éves, de Dörmi mindenhol ott van, néha még a suliba is elviszi titokban. Szerencsére a tanító néni tudja, hogy milyen kincs ő, így nincs gond belőle, de az osztályból nem viheti ki, nehogy egy csintalan kéz elragadja. Ha néha leesik éjszaka és visszateszem, csak hozzábujik és édesdeden alszik tovább. És olyan jó ez! Kellenek ők! És akár hiszitek, akár nem, a hálószoba óriási ágyán az emlékek, macik, cicák díszelegnek nappal. Némelyik már nagyon sokat tudna mesélni, nagy részüket az évek hosszu során kaptam a Kedvesemtől. A gyerekek tiszteletben tartják őket, ha játszanak is velük, akkor ők is kincsként vigyáznak rájuk. És jól is van ez is!
VálaszTörlésJó, hogy írtál erről, mosolyt csal az ember arcára!
Évi, ha Te szégyenkezel, akkor nekem minimum el kell süllyednem a Mackóm állapotja miatt. Ezért is nem tettem fel róla fotót. De afelől semmi kétségem, hogy Fifi hamarosan újjászületik a kezeid között. A ciki is nagyon ismerős, amiről írtál. A barátokhoz még eljár aludni a Mackó, de az ottalvós osztálykirándulásokra már nem utazik el. Ilyenkor türelmesen várja Dávidot a bejárati ajtó melletti fűtőtesten csücsülve.
VálaszTörlésMagdi, én is kicsentem volna! De ahogy magamat ismerem, tartok tőle, hogy nem is csak egyet.:))
VálaszTörlésCsilla, köszönöm és kvittek vagyunk, mert végig vigyorogtam, miközben olvastalak. Annyira helyesek a nevek és olyan szívetmelengetően írtál róluk. A hab a tortán pedig az volt. amikor elképzeltem azt a kis díszes kompániát a franciaágyon.
VálaszTörlés:)))
VálaszTörlésNa, holnap le is fényképezem őket és írok róluk a blogban, ugy is igértem már másoknak is. :)))
Ujjé! Megyek is majd nézegetni, olvasgatni!:)))
VálaszTörlés