Kényszerű. Hiába no, nincs mit tenni, fejet kell hajtani a tények előtt és elfogadni, hogy a test már nem tudja mindig követni a lélek szertelen bár boldog szárnyalásait és ha úgy gondolja, hát benyújtja a számlát. Nekem 10 napja nyújtotta be, amikor szó szerint sikerült inamszakadtáig táncolnom a 25 éves egyébként fergetegesre és frenetikusra sikerült érettségi találkozómon. Állítom, hogy eddig én még soha ilyen szívbőljövően, felszabadultan és önfeledten nem mulattam, még magamat is sikerült jól meglepnem vele. Az Achilles inamat mindenképpen, ő ugyanis anélkül, hogy erről velem előzetesen egyeztetett volna, fogta magát és elszakadt.
Sántikálva, ballábamat húzva érkeztem vissza Waterloo-ba és később az orvosnál szembesültem azzal, amit már sejtettem: hetekre mozgáskorlátozottá váltam. Ez így, ha belegondolsz nem hangzik túl jól, de ha továbbpörgeted magadban rájössz, hogy milyen óriási a különbség a között, hogy hetekre és mondjuk a között, hogy örökre. Persze arról szó sem volt, hogy én aztán nem kámpicsorodtam volna el, mert dehogynem, nagyon is, főleg amikor sorra nekiálltam lemondani a pilates-t, a tai-chi-t, a főzőtanfolyamot és a megbeszélést az önkéntes munkával kapcsolatban, vagy amikor ráébredtem, hogy az idei szelídgesztenye szüretre is keresztet vethetek, az avarillatú őszi sétákkal egyetemben. Már éppen arra készültem, hogy dagonyázó malacka módjára alaposan meghempergőzöm az önsajnálat langyi pocsolyájában, amikor szívbéli barátném sugallatára és a legjobbkor érkező bíztató szavainak folyományaként valaki felgyújtott odabent egy rózsaszínű villanykörtét "átmeneti állapot" felirattal és kijózanított.
Azóta böcsülettel pihenek és egy jó időre félretettem az apukámtól megörökölt mondást miszerint "Ami nincs a fejben legyen a lábban". Ülve vasalok (ennyi házi munka azért kell a lelki békémhez) és ülve sütöm a palacsintákat vagy süttetem őket Noémivel (mert ugye lehet palacsinta nélkül élni, de minek), viszont most egy darabig nem sertepertélek kényszeresen szeretteim meg a háztartás körül, inkább hagyom, hogy hadd sertepertéljenek ők én körülöttem. Azért nem ment ez rögtön elsőre, ahhoz alighanem pillanatragasztót kellett volna kenni a hátsómra, de amikor hitves azzal az édes, szelíden szomorkás és lefegyverző tekintetével, és a hangjában némi szemrehányással megkérdezte, hogy "Ugye meg akarsz gyógyulni?", na akkor és ott az én majtényi síkomnak számító konyhakövön végleg letettem a fegyvert és a kukazsákot és nem kapálóztam tovább a sorsom ellen.
Inkább olvasok. Sokat és sokfélét. Majd legközelebb elmesélem miket. Meg firkálok. Meg társasjátékozom, persze nem twistert, csak olyat, amit féllábbal is lehet. Tegnap éppen Metro-t. Meg elhatároztam, hogy felmelegítek egy régi se veled-se nélküled kapcsolatot. Szeretnék adni még egy esélyt a francia nyelvtannak. Meg hallgatom a rádiót. Tegnap egy Bereményi Gézával készült Lang-Falusi riport gondoskodott a jókedély-tartályom utántöltéséről. Éppen jókor, mert reggel a dokim belepillantván az ultrahangos lábvizsgálat eredményébe megjegyezte, "Lehet, hogy mégis érdemesebb lenne megoperálni, de ezt majd megmondja egy specialista". Szóval most éppen az ortopédus verdiktjére várok. Szorítsatok nekem, hogy olyan döntés szülessen, ami a lehető legjobb a lábamnak, mert én a 26 éves érettségi találkozón is szeretnék mulatni ám! Jó, jó, naná, hogy kisebb elánnal...
Jaj-jaj, ez hosszú pihenőnek igérkezik, Csilla. De ha már így alakult használd ki! Végül is tényleg egy csomó dolgot lehet ülve, fekve is csinálni. De azért tudom, hogy a kényszerpihenő az mégsem olyan, mint az igazi. Én a hétvégén vontam ki magam a forgalomból egy napra, de a legrosszabbkor amúgy. Ki tudja miért is okozzuk magunknak a bajt? Talán később fényderül a miértre.
VálaszTörlésÖrülök, hogy a találkozó jól sikerült.
Ha már úgyis úgy ráérsz :), légy szíves írj még ilyeneket: "Már éppen arra készültem, hogy dagonyázó malacka módjára alaposan meghempergőzöm az önsajnálat langyi pocsolyájában..." :DD - ezen kész voltam!
Köszönöm, Magdi! S remélem, hogy a kényszerpihenődet követően mára már teljesen rendbe jöttél és nincsen semmi komoly baj. Ugye?
VálaszTörlésEgyébként ezt a "kidőlést" én sem véletlennek, hanem egyfajta üzenetnek fogom fel, bár az ellen kézzel és még féllábbal is tiltakozom, hogy a sors büntetése lenne a virágos jókedvemért. Talán tényleg úgy lesz majd, ahogyan írtad, és a jövő kínálja fel a kódot a megfejtéséhez. Csak ne kelljen rá túl sokat várni, mert szörnyen kíváncsi és türelmetlen tudok ám lenni. :o)
:) Persze nagyon sajnállak, de mégis mosolyognom kell...Gyógyulást.
VálaszTörlésKöszönöm, Márta.
VálaszTörlésEleinte nagyon nehéz elfogadni az újólag korlátozott életformát, Csillám, hogy minden egyes apró és hétköznapi tevékenységet, beleértve a fürdőszoba látogatását is, újra kell tervezni. Aztán valahogy ezt is megszokjuk, ahogyan Te is tetted, elrendezzük magunkban úgy a dolgot, mintha ennek éppen így kellett volan történnie, hogy ebből is valahogy nyertesen kerüljünk ki. Legalábbis ideális helyzetben így van és örülök, hogy Neked sikerült ebbe az állapotba kerülni. Aztán mire már szinte teljesen részévé válik az életünknek a saját handicap-ségünk, addigra - hála az égnek - meggyógyulunk és kezdjük az egészet elölről. Egy biztos: mi olvasók, csak nyertesen kerülhetünk ki ebből a dologból, és szinte biztos vagyok, hogy Te is, Barátném. Én azért szurkolok nagyon, hogy ne legyen szükség műtétre és minél gyorsabban gyógyuljon a lábad, akárha kevesebbet is olvasunk tőled utána. Puszillak!!
VálaszTörlésBarátném, köszönöm! A múltkori "lámpagyújtogatót" meg a mostanit is.
VálaszTörlésTudod, arról azért egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy ennek pont így kellett történnie és hogy csak nyertesen lehet mindebből kikerülni, de azt nem tudom és nem is akarom elfogadni, hogy csak és kizárólag veszíthetek vele. Erre tanítottál a saját példáddal is. Puszi!
Ups!!! Kicsit előbb kezdtem az ismerkedést a fehércsizmával mint kellett volna, így átugrottam az előzményeket és ezzel együtt a lehetőséget is az empirikus értelmezésre.
VálaszTörlésDe most már megvan és az is megvan, hogy minden jószándékom ellenére ebben némi részem volt. De ez a gipszes formában semmiképpen sem tölt el büszkeséggel. És ennek természetszerűleg messze-messze nagyon nem örülök, hovatovább szomorú is vagyok, meg minden. Merthogy nem vagyok én egy mengele kérem és így van nekem szívem. Ha viszont mindettől eltekintünk (ami persze roppant nehéz) akkor megérte? Hát persze hogy nem. Mármint neked.
De, ami nem öl meg, az megerősít.
És ez túlontúl nagy igazság ahhoz, hogy tőlem származhasson. És ahhoz is, hogy akár ebben, akár más szituációban banális legyen. Mert annyira piszokul igaz.
Ezentúl ott van még a lehetőség, hogy a csizmát hippisre fazonírozd a gyermekekkel, barátokkal, ahogy ez már lenni szokott ilyen helyzetekben. És az mókás. De tényleg:)
Puszi és nagyon nagy jobbulás! Zoli
Köszönöm, Zoli! És légyszíves eszedbe ne jusson semmi olyasmi, hogy bármi részed volna a balesetben, mert ez nem igaz! Abban viszont igenis részed volt, nem is kicsi, a többi résztvevő volt osztálytársunkkal együtt, hogy életem eddigi legjobb bulijában vehettem részt. És ezt nem írják fölül a folyományok, amiket persze az igazat megvallva szívesen kihagytam volna. Szóval jövő júniusban is számíthattok rám, csak akkor legfeljebb némileg visszafogottabban adom majd elő a denszet. :o) Puszillak!
VálaszTörlésAz nem jó, mármint denszileg. Inkább kezdj el erősíteni:)
VálaszTörlésAzt mondod? Ejnye, pedig már azon kedtem agyalni hogyan fejleszthetném tovább a Matykó által bemutatott "csak így tovább a nyugdíjig" koreográfiát. :o)
VálaszTörlésDrága Csilla!
VálaszTörlésKezdem behozni net-es lemaradásaimat, és rögtön egy nem túl jó hírrel találkozom. Remélem azóta már sokkal jobban vagy és újra táncolsz, de mndjárt olvasom tovább, hogy mi is történt veled.
Puszillak
Éva
Aranyos vagy, Évi, köszönöm a biztatást! Hát a tánc az még egy kicsit odébb lesz, most a gyógytornásszal azon dolgozunk, hogy mielöbb járni tudjak rajta. Eléggé rugalmatlan, merev még ez az összevarrt ín, ezért sokat kell nyújtani, lazítani, ahhoz, hogy a sarkamat le tudjam rakni a földre.
VálaszTörlés